A kép a Gombolyag újság oldaláról való. |
Voltam olyan szerencsés, hogy ismét tesztelhettem néhány dolgot. A legnagyobb munka és darab ez az Op art pulcsi volt. Imádtam. Azért így utólag könnyű azt mondani, hogy igen, megcsináltam. Azért volt bennem némi félsz. Ha Nemesné Emri Szilvia keres tesztelőket egy-egy darabhoz, akkor gondolkodás nélkül jelentkezem. Imádom a munkáit. Mindig, mindegyikben van egy kis csavar, amitől egyedi lesz. Most is, ahogy megkaptam a képet az fogalmazódott meg benne, hogy nagyon szép, de meg tudom én ezt kötni??? Aztán pedig az, hogy hát persze hogy meg tudom!
Eldolgozás előtt |
Szerencsére a teszt során folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a tervezővel és a többi tesztelővel is. Igy ha elakadnánk valahol, vagy valamit nagyon benéznénk, mindig van segítség.
Már csak én hiányzom belőle :) |
Megtanultam bontani is: tőlem szokatlanul sokat bontottam, volt hogy 20-30 sort is egyszerre.
A minta érthető, ahol kétségeim voltak, ott kérdeztem. A méret megfelelő. Blokkolás nélkül egy picit feszül, de azt hiszem, hogy a fonal mosás után még nyúlik egy leheletnyit. Nagyon nőies, fiatalos lett a végeredmény.
A fonal valahogy nem fogyott. Az alapszínből kb. 23 dkg-ot használtam fel, a kiegészítő színből pedig nem egészen 20 dkg-ot. Most töröm a fejem, hogy a kimaradt fonalból milyen kiegészítő készüljön."
Ezt írtam augusztusban, a teszt befejezésekor.
Azóta blokkoltam a pulóvert, egy picit, de tényleg csak picit nyúlt. Most pont jó. Sajnos még nincs olyan hűvös, hogy hordani tudjam. Bár, ha nem javul lényegesen, akkor a hétvégi betakarítási ünnepen akár fel is avathatom.
Op art felső
Méret: 42
Fonal: Alize Superlana (fekete 23 dkg, színátmenetes 20 dkg)
Tervező: Nemesné Emri Szilvia
Minta: Gombolyag magazin 2016/3.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése