2018. március 7., szerda

Horgoló szakkör

Volt már itt róla szó, hogy gyerekeknek és gyerekekkel is horgolok. Tavaly még csak napközis szabadidős tevékenységként tanultuk, gyakoroltuk a horgolást. Ebben a tanévben más munkakörbe és másik telephelyre kerültem. Azt kértem a főnökeimtől, hogy engedjék meg, hogy a régi csapathoz visszajárva, szakkörként folytathassuk a horgolást. Megengedték. Mi pedig azóta is horgolunk. A csapat egy kicsit kibővült. Van elsős, aki még csak ismerkedik a horgolással, van aki már tavaly is horgolt, és van olyan tanítványom is, akit tavaly ez az egész még egy cseppet sem érdekelt, most viszont lelkesen bököd és alkot. És persze akad, aki most sem veszi túl komolyan ezt az egészet, a társaság kedvéért jár csak a szakkörre. Mindegy mit készítünk, ő a saját feje szerint horgol és bont, horgol és bont. 
A lányok egyre ügyesebbek, én pedig határtalanul büszke vagyok rájuk! Igazságtalan lennék, ha minden dicsőséget magamnak szeretnék megtartani. Van mellettem egy nagyon lelkes csapat, a felnőtt horgoló kör, akik szabadidejükben, önkéntesként segítenek a gyerekeknek. Itt is köszönöm a munkájukat! 

Most a gyerekszakkör munkáiból hoztam egy válogatást. 

Év elején a tökéletes kör horgolását tanultuk. A körök gyerekmunkák, a pandát az előző tanévben horgoltam jutalomnak.  
Csendélet 

Adventkor karácsonyi díszeket készítettünk. Jutott belőle a tanterembe, az osztályok és az iskola fenyőfáira, valamint a szülők, nagyszülők számára is készültek fenyődíszek ajándékba. 

Egyszerű fenyődísz.

Tantermi  dekoráció

A 3. a osztály karácsonyfája. 
A téli szünetről visszatérve egy nagy projektbe vágtunk bele. Kendőt kezdtünk horgolni. Féltem, hogy nem lesz elég a lelkesedés, és feladják. Nagyon kitartóak. Két kendő már teljesen elkészült, egynek alig van híja, és a többi is szépen halad. 

A nagy kendőprojekt 1.

A nagy kendőprojekt 2. 

Ikerkendők, teljesen befejezve. 


A büszke tulajdonos. 

Utolsó simítások.
A  (A bojtot én varrtam fel, de az is a lányok műve.)
Még végére sem értünk a kendőprojektnek, és mindjárt március 15! Természetesen kokárdákat is horgolunk. 

Kokárda

Kokárdák

Közben a felnőttek is készítettek fenyődíszeket, kendőket, mamiguruikat, amigurumikat,  koripákat, koripokat, sálmellényt és pulóvert.  De az egy másik bejegyzés lesz majd.
Szerk.: amikor a hibajavitó program jobban tudja 😂 Én meg csak napok múlva veszem észre....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése